Furiosa: Történet a Mad Maxből (Mad Max 5.) (2024) 79% 55★

Kezdeném a nyilvánvalóval: Ugyan a rendező maradt, és a világból adódóan több karakter is visszatér a 2015-ös filmből, ez nem a Harag útja, szóval senki ne várjon tőle egy ahhoz hasonló, szinte non-stop szájtátós akcióval megpakolt, maxon pörgő őrületet.
Ez egy komótosabb, ráérősen elmesélt bosszú története, ami nagyjából egy évtizedet ölel föl, s eközben picit részletesebben taglalja a pusztaság 3 főbb pontból álló szektorának működését, politikáját, gazdaságát, és hatalmi elrendeződését. Valamelyest hasonló a helyzet, mint a Star Wars-nál. Ha úgy vesszük, hogy a Harag útja volt az eredeti „trilógia”, akkor ez az előzmény, ami ugyan lassabb, a nagyobb időszak miatt ugrálós, helyenként pedig sutább / csúnyább, (főként CGI fronton) mégis méltó az elődjéhez és remekül illeszkedik hozzá.
Meglepett pl., hogy ATJ-t vagy egy órán keresztül nem is látjuk, olyan hosszan taglalták a gyerekkorát, ami ugyan nem feltétlen baj, de részben emiatt is érzi meg a néző a közel 2 és fél órás játékidőt, ami ráadásul Dűne és ZSJL módra, még fejezetekre is lett bontva, szerintem totál fölöslegesen.
Hősnőnk eredetsztorijának talán két fénypontja van: Maga a kezdet, ahogy Dementus-hoz kerül (aki mellesleg egy remek, elkeseredett és hataloméhes gonosz lett, hőn szeretett ThORR-unk megformálásában, hisz Chris Hemsworth az eddigi karrierjének talán legjobb alakítását nyújtja itt.) és látjuk, hogy az anyja is egy hozzá hasonlóan erős és badass nő volt, illetve a viszonya Praetorian Jack-kel, aki a viszonylag rövidke szereplése ellenére is egy jelentős figura lett a mítoszban. Emellett természetesen kiemelném a már előre beharangozott, nagyjából a cselekmény közepén elhelyezett, 15-20 perces harcjelenetet is, ami azért szépen hozta a nagy előd zúzdáinak színvonalát.
A talán kissé túltolt hosszán, és a párszor kilógó effekteket túl az időugrások szúrták még a szemem. Ezeket sokszor úgy helyezték el, hogy ne kelljen olyan égető kérdéseket megválaszolni, mint pl.: spoiler. Ott is picit felhúztam a szemöldököm, mikor spoiler? Úgy éreztem, hogy a végső leszámolás is nyújtottabb lett a kelleténél, de gonoszunk sorsa azért kellően kreatív és költői lett.
Mindemellett Junkie XL (Tom Holkenborg) zenéje sajnos most erősen feledhetőre sikeredett, amit többnyire el is nyomott az üvöltő motorok zaja, viszont vicces módon kaptunk egy spoiler
Nem tudom, hogy mit írhatnék még róla. Szerintem a legfontosabb dolgokat visszaidéztem a filmből, és ha olvasva negatívnak tűnök is, a csillagozásomból azért látható, hogy összességében tetszett, szóval ajánlom mindenkinek, akit érdekel még ez az ijesztően életszerűnek tűnő, benzin és vérgőzben fulladozó, poszt-apokaliptikus világ.

ui.: spoiler

2015-ben George Miller az akciómozik új etalonját varázsolta vászonra a Fury Road képében. Sokan már akkortájt fújolták ezerrel, főként a csontegyszerű sztorija végett, magam részéről már az első megtekintéskor instant klasszikusként hivatkoztam rá, mert azt az igazi nagyszabású, ezelőtt még sosem látott kimaxolt őrületet belerobbantotta az arcomba, egyediséget adva ennek a full eltorzult világnak.

Azóta már számtalanszor lepörgettem, ennek függvényében a Furiosa címre hallgató előzménymozit (amit egyébként Miller már a Fury Road előtt részben kitervelt) iszonyatosan vártam. Az előzeteseknél ugyan nekem is szemet szúrt a CGI többlethasználat, de mivel ilyenkor sosem a teljesen kész produktumot látjuk így helyén tudtam ezt kezelni ezt és a lelkesedésem nem csappant meg. A végeredmény még ha más összetételben, hangvételben is, de ugyanolyan eszméletlenül kizsigerelő hatású élmény lett számomra.

Egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt néhány másodpercig szembeötlő a vizuális megbicsaklás a film 148 perce alatt. De még ezeket figyelembe véve is minden létező eleme annyira átkozottul izgalmas és magával rántó, hogy nem tudtam a későbbiekben fennakadni hasonszőrű problémákon. Amúgy meg egészen mélyen beszippantó a Pusztaság kietlen, kopár, olykor ködös, viharvert, festői atmoszférája időnként szemkápráztató nagytotálokkal kiegészítve.

Miller fejezetekre osztva sokkal több mindent akart elmesélni Furiosa előtörténete mellett, így nagymesteri érzékkel bővítette ki egyúttal a Fury Road-ban felvázolt, frakciókra osztott világot. Nagyobb rálátást enged a három főerődítmény ottani dolgaiba, működésébe, az ott élők kultúrájába, viszonyrendszerébe. Itt jegyezném meg, hogy az előző mozi csúcsra tolt adrenalinbombájával ellentétben ez a film gyakran visszavált egyet-kettőt és ráérősebb tempóban, meglepően több brutalitást belevíve hagy időt a kibontakozásra univerzum és karakter szempontból egyaránt.

Ennek egyik fő mozgatórugója a kívülálló vezér Dementus, aki kivételes ravaszsággal, fokozatosan eszi be magát egyre jobban ebbe a háromszögbe és gerjeszt maga körül egyre nagyobb hatalmi konfliktust. Alkalomadtán képes átlépni a még éppen meglévő szellemi korlátait, és céljai érdekében rögtönözve beáldoz akár a sajátjaiból is. Ugyanakkor egy árnyalt jellem, aki valahol korábban egy érző lény volt, csak a személyes veszteségei (amit a magához láncolt kis plüssmaci jelképesen kifejez) és ez az elborult világ egy indulatos, fenyegető, nagyra vágyó alakká tette. Időnként kitörő harsánysága élesebben kimutatta ezeket, a benne lévő zakkantsággal karöltve, tekintélyes, többdimenziós antagonistává téve, akit Chris Hemsworth elképesztően parádés átéléssel testesít meg.

No, és itt van a másik hangsúlyos jelenség, a címszereplő legsötétebb angyal, Furiosa. Roppant meglepő volt számomra, hogy a gyerekkorára kifejezetten tartalmas játékidőt szenteltek. Itt lehetett nyerni minimális betekintést az édent jelentő Zöld Helybe, könyörtelenül szembesítettek főhősnőnk tragédiájával, rávilágítottak milyen kontaktban volt Dementus-szal, milyen irányba terelődött a sorsa, az egyes helyzetekhez hogyan tudott alkalmazkodni miközben igyekezett láthatatlan maradni, és a végső céljait milyen rettentő rögös úton tudta véghezvinni. Lenyűgözően szép háttérívet rajzoltak egy eleve rohadt érdekes karakternek az alkotók, a kislánykori énjét Alyla Browne nagyon ügyesen hozta, az érett személyiségét pedig az általam kimondhatatlanul imádott Anya Taylor-Joy hibátlan átszellemüléssel formálta meg. Utóbbi nem beszél sokszor, de a tekintetéről, mozdulatairól, tetteiről minden meggyötörtség, fájdalom, elszántság, határozottság, keménység, érzelem hiánytalanul leolvasható, átérezhető. Olyannyira, hogy a fináléban szinte egy az egyben Charlize Theron-t láttam volna megelevenedni. Oda-vissza voltam tőle.

A mellékszereplők szintén kellő jelentőséget kaptak. Furiosa anyja, Mary Jabassa magabiztos, profin cselekvő, érző természete nagyon átjött, a kiváló Charlee Fraser alakításában. Praetorian Jack kiállásban echte Road Warrior, ugyanakkor Furiosa-val való kapcsolata finomhangolt, Tom Burke karizmatikus hozzá. Bár csak az arca felső részét látjuk, de Lachy Hulme remekül örökölte meg a néhai Hugh Keays-Byrne-től Immortan Joe figyelmet kérő figuráját. A legkisebb szerepekben is vannak emlékezetes alakok (Dementus mellett lévő öreg „tudós”, Scrotus) és visszatérő arcok úgy mint az Emberevő, a Skulófarmer, Rictus vagy Organic Mechanic. És hát az a bizonyos cameo piszkosul jól esett.

Mindamellett, hogy nem egy fékevesztett tehervonat sebességén halad a film, ezúttal is kapunk temérdek kisebb-nagyobb akciót, mi több ugyanolyan páratlanul elsőrangú megkomponálással, valódisággal, őrült kreativitással, isteni gépszörnyekkel bírnak, mint a Fury Road-ban. Egyrészt külön kiemelném a negyed órás csőrtét a kezdetleges War Rig-gel, ami valami eszméletlen, másrészt fokozottan érdemes figyelni (amit már a Dűne 2-ben is imádtam) azt a számtalan okos trükköt, kigondolt taktikát az egyes összetűzéseknél. Totál eksztázisban voltam ezek alatt, Simon Duggan operatőri munkája, Eliot Knapman és Margaret Sixel vágása pedig tökéletesen követhetővé tettek minden mozzanatot. Junkie XL ugyan hallhatóan reciklálta korábbi szerzeményeit mégis a szinte állandó háttérdübörgés illeszkedett a feszültséghez. De ugyanúgy díjaztam azt is, hogy helyenként csak a Pusztaság némaságát vagy az enyhe környezeti hangokat lehetett hallani.

A veterán rendező mesterelméje a hihetetlen részletességben nyilvánul meg igazán, amit sokszor szavak nélkül tár elénk, megindító mélységgel kifejezve. A homlok összeérintések, a levegőbe lőtt füstjelzők, a karra rajzolt csillagtérkép, a reményt adó barackmag, a testfestések, tárgyak szimbolikája, stb. De amikor egy narrátor vagy egy karakter szóba hozza ennek az elszállt világnak a kialakulását, hozadékát, az eddigi lezajlott háborúkat, ezek az apróságok dettó hozzáraknak egy pici szeletet a nagy egészhez. A kitartott finálé a két fő karakter között valami veszettül erőteljes és sok mindent magába foglal, a végkifejlet pedig zseniálisan kigondolt, kegyetlen és csodálatos.

Miller papa 80. életévének küszöbén ugyan más összeállításban, de egy végletekig kizsigerlő mestermunkát kreált, ami úgy példaértékű eredetsztori, hogy közben mélyebben alámerített ebbe az elkorcsosult, rétegeltebb MAD világba. Emiatt nálam fölé nőtt a 2015-ös csodának. Megszégyenítő, hogy ennek is szembe kell néznie az anyagi bukással, pedig basszus itt egy mezei motor kerékcsere milliószor izgalmasabb, mint az utóbbi évek sikerben fürdő, tucat látványcirkuszaiból bármi. Csak remélni tudom, hogy Miller el tudja még készíteni a The Wasteland névre hallgató projektjét, ami a Fury Road előtt 1 évvel játszódna, újra Max-szel a volánnál, mert ez a poszt-apok univerzum továbbra is utánozhatatlan szakértelemmel képes üzemelni.

Klasszikust idézve: Ez. Egy. Film.

A Harag útja bizonyos szempontból még rájátszott az eredeti filmekkel (főleg a másodikkal) kapcsolatos nosztalgiára (pl.: egy nagy kamionos üldözés a csúcspont), a Furiosa viszont már sokkal önállóbb, ráadásul emelte is a téteket – több karaktert, helyszínt, konfliktust vonultat fel, és úgy bővíti/mélyíti az eredeti univerzumot, hogy az ábrázolt világ keretei szinte ugyanazok maradtak. Történet terén Miller épp csak egy kicsit piszkálta meg jobban a dolgokat azzal, hogy a motoros bandát rászabadította erre a helyre, s így is rendkívül érdekes, izgalmas az egész – önmagában már ez arra utal, hogy nagyon jól ki van találva ez a világ és rengeteg lehetőség van benne.

Na de mi van ebben a világban? Mint az előzőben, itt is a mérhetetlen sivárság uralkodik, ahol a performansz, a produkció maradt, és persze az, hogy a (maga)mutogatást valakinek látnia kell (witness me!), különben nem ér semmit. A látvány, a dekoráció különböző korok, stílusok töredékeiből tevődik össze, van ókori harci szekerek és rangok, kamikaze, sátán (?), vikingmánia (ideáltípusok: Köttertől Toroczkaiig), bdsm, fegyverek minden változatban és mennyiségben. Törekvés arra, hogy jöjjön vissza/támadjon fel valami autentikus (legalább az váltson ki érzelmeket, ha más már nem tud), persze e cél hamisságát már a „megvalósításhoz” kapcsolódó túlzások, halmozások, bizarr összeillesztésekből eredő banalitások és az agresszív kiállításuk is leleplezi. Ez ma alaptapasztalat, önmagában nem is újdonság, de az itt valami fantasztikus, ahogyan a karakterek teste a performansz állandó színtere lesz, az egyes személyiségeket már főleg ez jellemzi. És a nevük, amely torzítva ugyan, de egy-egy (túl)hangsúlyos identitáselemet tükröz (Scrotus, Rictus Erectus – ezeken még mindig kiégek). Vége a világnak, de az egyediségvágyat kihasználó identitáspolitika legalább marad.

Néhány emlékezetes figura a performanszerek közül: Gázváros leendő ura (People Eater), aki a bankár múltjával a kapitalista nagyvállalkozó archetípusa. Az ő öltözködése egyszerre ünnepélyes (tárgyaláshoz, üzlethez úriember-szett jár) és a háborús kitüntetéseivel militarista (nincs kapitalizmus háború nélkül). Nem véletlen, hogy élvezi a térképeken tologatni a bábukat, miközben történelmi példák alapján a háborúk elkerülhetetlenségéről filozofál.

És ha már történelem, itt van History Man, akinek a teste a történetírás, a múlt apró töredékei a húsába vannak írva, és ezzel az aktussal lesz ő történelem. Ahol nincs írott történelmi forrás, levéltár, ott ez marad – érdekes és nyitott kérdés lehet, hogy vajon kell-e ő nekünk? Nem sokkal jobb az, ha egy reménytelibb világról őrizzük az emléket, mint Furiosa, és nem teszi-e ez érdektelenné a hivatalos történelemről szóló száraz információtömeget, amelyet History Man csak arra használ, hogy a történelemből már ismert sémák újraalkotását javasolja az éppen aktuális urának (People Eater pedig arra, hogy a háborúkat legitimálja)?

Dementus remek karakter a férfiasság problémájához, bár ez a kérdés az egész filmben jelen van. A vad fizikai erő és féktelenség meglepő párosítása a kabalaként őrzött plüssmedvével azt mutatja, hogy a modern férfiasságeszmény nem csak rideg racionalitás és katonáskodás, hanem az itt-ott felszínre kívánkozó gyengédség/érzékiség/érzelgősség is, ám a férfiszocializáció végén az lesz az igazi férfi, aki ezt megtanulja elnyomni és kordában tartani (szemben a nőkkel, ugye, akik ezen értelmezési hagyomány szerint nem tudják, ezért maradjanak csak a konyhában, vagy ahol nem kell komoly és felelősségteljes döntéseket hozni) és egyensúlyt hoz létre a két pólus (gyengédség, racionalitás/erő/határozottság) között. Az egyensúly lehetősége fikcióként lepleződik le: ahogy egyre jobban elmerül a háborúzásban és a politikai cselszövésekben, a medve arra a testrészére kerül, ahová kerül, szimbolizálva ezzel a nyers erő és brutalitás felülkerekedését a gyengédségen (ez a plüss egyébként Dementusnak még a férfiszocializáció előtti idők iránti titkos sóvárgásából, a visszavágyásból ered, mint megtudjuk). Feminista filozófia már a Harag útjában is erőteljesen jelen volt, itt sem marad el: a katonásdival együtt jár a nőkről való intenzív fantáziálás, innen az olyan extrém párosításokra épülő jelenetek, mint az aktfestmények és csontokat rágcsáló hadikutyák egyazon térben való jelenléte, vagy a nyomor közepette a kifogástalan egészségügyi állapotban tartott „tenyész”nők lakosztálya. Aki ebben a világban nőként minimális szabadságra akar törekedni, annak jó ideig meg kell tagadnia nőiségét (Furiosa). (Nyilván sci-fi az egész és nem emlékeztet a közelmúlt eseményeire*)

Furiosa és Jack párosa. Nagy piros pont, hogy szemben a Dűne 2 primitíven előadott és túldimenzionált tiniszerelmével (a szerelem, mint a béke szigete a rossz világban), itt spoiler A páros sorsa és a film vége hordozza aztán az egyik legfontosabb politikai üzenetet. spoiler Ezt azért fontos kiemelni, mert olvasom itt egy kritikában, milyen reménytelen ez a világ, nincs benne értelmes választás és lehetőség, holott a film végkifejlete azért mégsem ez. spoiler

És ha már politika, érdemes itt is összehasonlítani a Dűnével: ott minimálisan tagolt társadalmak, megpendített, de végig nem vitt politikai konfliktusok, érdektelen karakterek, itt azonban minden történet ki van bontva, igényesen el van mesélve, a politikai döntések irányát, eredményét is látjuk (pl. Dementus, mint a rendet és biztonságot ígérő zsarnok íve fantasztikus).

A látvány elképesztő, az akció pörgős és brutális, az összecsapások extrémek és ötletesek. A környezetábrázolás tudatos, szép, a film nem csak elbeszéli, de meg is mutatja ezt a világot, benne a karakterek érzéseit. Van benne elég jól kidolgozott karakter, hogy minden történetszál érdekes legyen és a hosszú játékidő sehol ne legyen unalmas. Az utolsó hosszabb jelenetről azonban külön meg kell emlékezni, mert ott Millertől egy hihetetlen mic drop-ot láthatunk. Az utolsó jelenet egészen más stílusú, mint az addigiak, és így is remek és sokat ad hozzá a történethez. spoiler

Apró kritikaként merülhet fel a filmmel szemben két dolog: a fejezetekre osztás már kissé unalmas (ok, a történetmesélés is fragmentált, meg a műfajok között nincs már különbség, de azért na), a CGI pedig kissé rontott néhol a dolgokon, szemben a Harag útjával, ahol ilyen rondításra nem emlékszem.

Szóval 2024filmje, witness it, kedvenc, meg minden.

* https://telex.hu/velemeny/2024/02/15/a-no-mint-a-konzer…

Igen. Ezért van a mozi.

aki nem unja halálra magát a film feléig, az a 80. perctől nagyon élvezni fogja

Bár nem olyan jó, mint a Fury Road, de az még mindig mosolyt csal az arcomra, hogy 160 millióból forgatnak egy soft-exploitationt (vagy ozploitationt, ha úgy tetszik) :)

Pusztaság világa jó értelemben továbbra is elcseszett (a végén lévő barackfa meg felteszi az i-re a pontot :)) ahogy a régi világ elemei, tárgyai visszakösszönnek itt-ott, már azok megalapozzák a hangulatot. Azon meglepődtem, hogy Furiosa gyerekkora ekkora szeletet kapott a filmben. Én azt hittem, hogy ilyen tipik módon 15 max 20 perces történetiszál lesz, de….az órámra nem néztem rá, de nem nagyon túlzok azzal, hogy kb a film közepénél jelenik Anya Taylor-Joy. Ha olyan színészt kellene mondanom, aki szinte a nézésével is ölni tudna, akkor az Anya Taylor-Joy :) Tényleg kevés szövege van, de nem zavart, jól hozta a karaktert. Chris Hemsworth-nek Dementus karaktere szerintem meg egy jutalom játék volt, ami nagyon jól állt neki. Az külön tetszett, ahogy a hóditásai (próbálkozásai) be lett mutatva. Szerintem érdekesebb figura volt, mint halhatlan joe. Illetve háttér karakterek között, pontosan nem is tudom hirtelen hogyan hivatkoztak rá, de aki tisztában volt a régi világ történeteivel, ismereteivel, annak a behozatala egy jó pont volt. Az egész teste meg a ruhája is tele volt írva. Ő volt az, aki ezt a őrületet kicsit kiegyensúlyozta Dementus mellett. A hadi vas akció szekvencia menő volt, nagyon ügyenes kezelték a kamerát, mintha akadálytalanul jött volna ide-oda, nyilván biztos ki lett ott segítve CGI-al, de erősen megcsinálták. Meg a végén lévő üldözésben is felzúgott az a bizonyos harag. Viszont a zene most nem volt valami erős, az akciók alatt végig azt éreztem, hogy na itt az alkalom, gyerünk kapcsoljúnk rá, dübörögjön a mozi terem tőle, de ezt most valahogy igéret maradt. Összegezve részemről, amik voltak előzetes vélemények hogy mestermű, azt azért nem lehet rá mondani és a harag útja annak idején nagyobb fordulat számon hasította át a vásznat, de a Furiosa egy olyan előzmény film lett, aminek van lét értelme, nem pedig egy lelketlen bőrlehúzás az egész.

A Furiosa talán nem egy tökéletes film. De egy mestermű. Nemcsak szenzációs audiovizuális élmény, de egy meglepően tartalmas blockbuster, ami erőteljesen reagál korhangulatra, és a kortárs kihívásokra. Lássátok!

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/05/30/furiosa-tortenet-a…