Kedvencelte 1

Várólistára tette 18


Kiemelt értékelések

Nympha17 

Korrekt történelmi film volt egy nőről, aki gyárigazgatóként próbálja megállni a helyét, már ha hagynák neki. Amit sajnáltam, hogy nem kaptunk olyan sokat a gyárból, mint szerettem volna, több ment rá a romantikára és a ki kihez megy férjhez, vesz el feleségül témára.
Amiért lepontoztam az Ottilie személyisége volt. Tudom, hogy a valóságban nem lehet minden happy end, de ahogy kezelte az ügyeit -és ezért jól megszívta – az egy nagy arcul csapás volt. Több esze is lehetett volna annak a nőnek. Az anyjáról és nagyanyáról nem is beszélve. Nagyon szemetek voltak, hogy a saját vérükkel szemben a kvázi idegen férjét támogatták mindenben, mert a nőnek az a dolga, hogy otthon legyen és szülje a kölyköket rakásra és nevelje őket. Nehogy már a gyárba menjen dolgozni, amit amúgy a saját nagyapja hagyott rá, még véletlenül se támogassuk ebben. Fú, nagyon idegesítettek.


Hasonló filmek címkék alapján